Kizálólag olyan személyes adatokat tárolunk, amelyek feltétlenül szükségesek a szoftverlicencek értékesítéséhez és a szoftverek jogszerű és biztonságos használathoz szükséges tájékoztatásához. Ezeken az adatokon kívül nem tárolunk más személyes adatot és a személyes adatokat semmilyen körülmények között nem adjuk ki harmadik félnek. Az adatokat a szükséges tárolási időn túl nem őrizzük meg.
A MunkalapSzoftver.hu és a Völgyerdő Nonprofit Kft. etikai kódexének célja, hogy kinyilvánítsuk a számunkra legfontosabb értékeket és elveket. Az etikus magatartás a bizalom alapja. Elveinket nemcsak tiszteljük, de partnereinktől is elvárjuk azok tiszteletét és betartását.
Két legfontosabb értéknek az életet és az információt tartjuk, amelyek között nagyon szoros kapcsolat van. Ebből a két értékből származnak az etikai elveink. A két erkölcsi alaptézisünk: nem teszünk mással (emberrel és állattal) olyat, amit nem szeretnénk, hogy velünk tegyenek és mindig a hátrányos helyzetben lévőt támogatjuk.
Minden élőlény legféltettebb kincse az élete, minden faj legfontosabb célja a fennmaradása, ezért az élet tiszteletét és védelmét tartjuk a legfontosabbnak és ezt másoktól is elvárjuk. Minden tőlünk telhetőt megteszünk a ritka fajok fennmaradásáért. Ha egy ember vagy állat, vagy egy ritka növény veszélybe kerül, mindent megteszünk a megmentése érdekében.
Az állatok érzésekkel, egyéniséggel, intelligenciával és bizonyos fokú öntudattal rendelkeznek. Az állatok számára az élet hasonlóan értékes, mint egy ember számára, és erkölcsileg az állatokat hasonló jogok illetik meg, mint a kisgyermekeket. Nem fogadjuk el az állatok faji megkülönböztetését és birtoklását. Tiszteletben tartjuk és védjük az állatok életét és méltóságát. Igyekszünk számukra biztosítani a szabadságot és az egészséges élethez szükséges feltételeket. Szigorúan elítéljük és nem toleráljuk az állatok tárgyként kezelését, fogva tartását, kizsákmányolását, az állatok ellen elkövetett erőszakot és életük kioltását.
Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy környezetünkben megvédjük és növeljük a biodiverzitást, és ezt másoktól is elvárjuk. Védjük a ritka fajokat és segítjük fennmaradásukat, terjedésüket. Fellépünk az invazív fajokkal szemben az állatok jogait tiszteletben tartva.
Legjobb tudásunk szerint védjük, óvjuk a természetes élőhelyeket és mindent megteszünk a lepusztult élőhelyek helyreállításáért. Nem szennyezzük a környezetet és ezt másoktól is elvárjuk. A környezetszennyezést igyekszünk megszűntetni, a környezetet megtisztítani.
Mindent megteszünk az absztrakt információ védelme érdekében és ezt másoktól is elvárjuk. Az általunk megszerzett, közhasznú információkat ingyenesen közzétesszük és terjesztjük. Mindent megteszünk azoknak az információknak a védelme érdekében, amelyek az élőlények védelmét szolgálják, vagy személyes jellegűek. Nem adunk ki olyan információkat amellyek kiadásával élőlényeket sodornánk veszélybe.
Alapvető emberi értéknek tartjuk az gyüttérzést az élőlényekkel szemben, és elítéljük az élőlények tárgyiasításának minden formáját.
Tiszteletben tartjuk és védjük minden ember alapvető jogait, egyenlőségét és ezt másoktól is elvárjuk: az élethez, a méltósághoz, a szabadsághoz, az egészséghez, az igazságos bánásmódhoz való jogot.
Elítéljük a hátrányos megkülönböztetés minden formáját, többek között, de nem kizárólag a faj, bőrszín, nem, kor, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb meggyőződés, etnikai, nemzetiségi vagy társadalmi hovatartozás, vagyoni helyzet, születés, szexuális beállítottság vagy más állapot, például családi állapot vagy gyermekek száma alapján történő
megkülönböztetést.
Mindenkinek joga van a biztonságos és egészséges munkakörülményekhez. Minden tevékenység során be kell tartani a tevékenységre vonatkozó technológiai és biztonsági előírásokat és minimalizálni kell a környezeti terhelést.
Fontosnak tartjuk a tisztességes magatartást az élet minden területén, és ezt elvárjuk munkatársainktól és partnereinktől is. Nem toleráljuk a korrupció semmilyen formáját.
Célunk, hogy az ismeretterjesztés során hiteles információkat adjunk át másoknak, amelyek hiteles kutatók hiteles kutatási eredményein alapulnak, és elítéljük az áltudományos nézetek és azok terjesztésének minden formáját.
A munkánk során fontosnak tartjuk a célorientáltságot és hatékonyságot, kerüljük a látszattevékenységeket, az adminisztrációs tevékenységeket igyekszünk a minimálisra csökkenteni.
Tiszteletben tartjuk mások szellemi szabadságát: gondolkodáshoz, véleményformáláshoz, önkifejezéshez való jogát, a véleményszabadságot.
Alapvető fontosságúnak tartjuk cégünk függetlenségének megőrzését és nem létesítünk olyan üzleti kapcsolatokat, amelyek bármilyen függőséget eredményeznek. Nem fogadunk el semmilyen támogatást olyan személyektől és szervezetektől, akik megsértik az alapvető értékeinket, különös tekintettel az élet tiszteletére.
Munkatársainktól és üzleti partnereinktől is elvárjuk az értékeink tiszteletét és nem működünk együtt, nem támogatunk olyan személyeket és szervezeteket, akik megsértik az alapvető értékeinket, különös tekintettel az élet tiszteletére.
Szoftverfejlesztő mérnökként 2009 óta foglalkozom dobozos ügyviteli szofteverek fejlesztésével és értékesítésével. A célom, hogy a kisvállalkozások számára is elérhető áron nyújtsak korszerű, egyszerűen kezelhető ügyviteli szoftvereket, amelyek időt spórolnak meg és profitot termelnek a felhasználók számára. Mivel nincs két egyforma vállalkozás, kizárólag testreszabható, rugalmas rendszereket fejlesztek, amelyeket az ügyfelek saját igényeiknek megfelelően alakíthatnak, bővíthetnek. Munkám során a legkorszerűbb és legköltséghatékonyabb multiplatformos technikákat, eszközöket használom, és igyekszem minden felhasználó igényeit figyelembe venni. A kezdő vagy nehéz helyzetben lévő vállalkozásokat ingyenes termékeimmel segítem a fejlődésben.
Természetvédőként célom a természetközeli élőhelyek létrehozása, ritka fajok és természetes életközösségek védelme, környezettudatos gondolkodásra és életmódra nevelés, a természetvédelemhez szükséges információs-, anyagi- és eszközforrások biztosítása a helyi lakosság számára. Állatvédőként fontosnak tartom az állatokkal szembeni etikus és emberséges bánásmód támogatását.
Pőcze Zsolt szoftverfejlesztő
Távsegítség
Az e-mail címre küldött levelekre 3 munkanapon belül érdemben válaszolunk.
Cégszerű elnevezés: | Völgyerdő Nonprofit Kft. | |
Cégjegyzékszám: | 20-09-076239 | |
Adószám: | 26545738-2-20 | |
Székhely: | 8821 Nagybakónak, Magyar utca 5. | |
Honlap: | volgyerdo.hu |
A MunkalapSzoftver.hu webáruházban eladásra kínált termékek (szoftverek) képezik a vállalkozó és a vásárlók közötti szerződés tárgyát. A vásárolni kívánt termékek tulajdonságait és jellemzőit a konkrét szoftver termékleírásában találja meg részletesen.
Kérjük, hogy a termékleírásokat figyelmesen olvassák el, hogy pontosan azt a terméket rendelhessék, melyre szükségük van. Adott esetben kérjék a MunkalapSzoftver.hu segítségét.
A feltüntetett képek helyenként illusztrációk. A vételár mindig a kiválasztott áru mellett feltüntetett bruttó ár. A termékek esetleges postai vagy futárszolgálattal történő kiszállításának költségeit a MunkalapSzoftver.hu átvállalja, azok vásárlóinknak nem jelentenek többletköltséget.
A honlapon megrendelhető szoftverek jogtiszták, saját fejlesztések, szerzői jogi védelem alatt állnak, a fejlesztés során felhasznált komponensek jogtiszták. A használatukra a szoftvertermékekhez mellékelt licenc szerződés vonatkozik.
A szolgáltató ügyfélszolgálatot és rendszeres termékfrissítéseket biztosít a honlapon megvásárolható szoftverlicencekhez, és az Általános Szerződési Feltételekben olvasható feltételek mellett hibajavítási garanciát vállal.
🌿 Minden Licenc Vásárlásával a Természetet Támogatja 🌿
Profitunk nagy részét a természetvédelemre fordítjuk, így biztos lehet benne, hogy választásával részt vesz a legfontosabb értékeink megmentésében.
✔ Saját természetvédelmi rezervátumokat tartunk fenn a ritka helyi fajok megmentése érdekében
✔ A helyi "ősgyepek" utolsó orchideáit mi védjük a végleges eltűnéstől a gyepek rendszeres kaszálásával
✔ Madárodúk kihelyezésével segítjük a kizsákmányoló erdőgazdálkodás miatt természetes odú nélkül maradt madarakat
Virtuális bolhapiac | JHead.hu | Java.com
ugyviteliszoftver.lap.hu | demo.lap.hu | it.lap.hu | irodahaz.lapozz.hu | szakerto.lapozz.hu | szallitmanyozas.lapozz.hu | kereskedelem.lapozz.hu | NemBeszelnek.hu | hoteltermekek.lapozz.hu | www.hun-web.hu | szamitogep.wyw.hu | szoftver.wyw.hu | rendszerinformatika.linkpark.hu | adatkezeles.linkpark.hu | ugyviteli-szoftver.linkpark.hu | informatika.lapokneked.hu | linux.lapokneked.hu | raktar.lapokneked.hu | notebook.lapokneked.hu | ugyviteliprogram.tlap.hu | vallalkozas.tlap.hu | uzlet.tlap.hu | linkbank.hu | ugyvitel.bubb.hu | ugyviteli-szoftver.bubb.hu | ugyviteliprogram.bubb.hu | www.meny.hu | www.megaport.hu | www.magyar-honlap.hu | www.magyarlinkgyujtemeny.hu | www.meteora.hu | linkjeim.info | penzugy.bubb.hu | letoltes.bubb.hu | szoftver.bubb.hu | www.linkkoz.hu | aktivlink.com | linkeld.be | www.aktivlinkek.info